Megkértem Édesanyámat, hogy fordítson le egy szponzornak szánt levelet németre. Mivel ismerem ;s tudom, hogy aggódik ha kell, ha nem, idáig nem avattam be a tervbe, hogy másfél évre eltűnök és néha az unokáját is elviszem kerekezni a világ végére. Elküldtem a levelet és elkezdtem magamban visszafele számolni, hogy mikor csörög a telefon. Nem sokat tévedtem :). Már megszokta tőlem, hogy mindenféle ökörséget kigondolok és utána meg is valósítom, így nem is érte olyan váratlanul, amikor rájött, hogy a fordítandó levélben a Kiara, az a mi kutyánk. Aztán másnap, mikor visszaküldte a kész anyagot - gondolom éjszaka járt egy kicsit az agya a dolgon - megkérdezte, hogy "Hol fogtok aludni?". És mivel már többen kérdezték ezt tőlünk, gondoltam írok erről is.

Elsősorban sátorban. És érdekes módon, ennek csak a második oka a takarékosság. Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy miért is akarok olyan megmagyarázhatatlanul, tőlem szokatlan elszántsággal és lelkesedéssel elmenni egy ilyen hosszú, fárasztó és minden bizonnyal sok esetben kényelmetlen útra. A kaland, a kihívás és a világ megismerése persze mind-mind közrejátszik, de ezek nem olyan erős késztetések, hogy feladjak oly sok mindent a megszokott életemből. Az egészséges életmód már egy fontosabb szempont. Én, aki sok sok éven keresztül ülő munkát végeztem, pizzán éltem, másfél doboz cigit is elszívtam egy nap, többször éreztem, hogy sok minden változott az évek alatt. Egyre fáradékonyabb lettem, megváltozott az ételek íze, fontosabb lett a reggeli cigi, mint egy frissen facsart narancslé a reggelihez. 

És amikor elmúltam 35 éves, észrevettem, hogy nehezebben mennek a dolgok, mint 10 évvel ezelőtt. Fáj itt, nyom ott és úgy egyébként nem éreztem magam jól a bőrömben. Aztán egy esős őszi nap, mikor elfogyott délben a cigaretta, és nem volt kedvem kimenni a boltba, elindult bennem valami. Konkrétan 2 perc alatt határoztam el, hogy leszokom a cigiről. Három nap múlva megrendeltem egy futócipőt. Mire megjött, már a telefonomon volt a program, amivel az edzéstervet viszem magammal futni. Három hét múlva, már 3.5 kilométer is ment megállás nélkül.

Aztán jött a baj, kiderült, hogy a térdem nem bírja a futást. Kicsit leálltam - mondjuk járni is alig tudtam pár hétig - és végig gondoltam megint a dolgokat. Menjek edzőterembe? Vagy ne is csináljak semmit? És akkor jött az isteni szikra. Bicikli. Mindent elolvastam a biciklikről, amit csak találtam az interneten. Technokrata beállítottságú ember lévén, megbabonázott a sok kütyü, meg váltó, meg computer és egyéb ketyerék, amik a kerékpársport szerves részei manapság.

Megvettem egy bicajt és azóta nincs megállás. Imádom és egyre jobban érzem, hogy ez az én sportom. Minden benne van, ami nekem kell. Mozgás, technika, természet, küzdelem. Aztán egy borzalmas, álmatlan éjszaka után bevillant a fejembe: El kell menni nagyon messzire biciklivel! Nos ennek a "villanásnak" az eredménye ez a blog. :)

De visszatérve a témára. Sátor, mert az egész túrának a természetközeliségről kell szólni. Szerintem. És ha lehet, akkor vadkemping formájában. Ez bizonyos országokban tiltva van, de ahol nem, ott mindenképpen vadkemping. Persze alszunk majd kempingben is, meg néha ágyban is, de én szeretnénk minél többször úgy felkelni, hogy senki és semmi nincs körülöttem, csak az útitársaim és a természet.

Nagyon várom azt a pillanatot, amikor először írhatom le nektek azt, hogy "A tenger hullámzásának hangjára ébredtem."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.