Egyre inkább körvonalazódik a pontos útvonal. A Merre menjünk posztban leírtam a félelmeimet az első tervünkről, így mindenféle szempontot figyelembe véve született meg a GuKu 1.5 útvonalterv.

Az elkövetkező napokban részletesen leírom az út tervezett szakaszait kilométerekkel és körülbelüli dátumokkal, hogy ha esetleg csatlakozni szeretne valaki, jó előre tudjon tervezni.

Először az Eurovelo-ról.

Az Eurovelo egy az Európai Kerékpáros Szövetség, az ECF által életre hívott kezdeményezés, mely az Európai Unión belüli turisztikai célú kerékpáros infrastruktúra fejlesztését hivatott segíteni és koordinálni. Jelen pillanatban 12 útvonalból áll, ezek hossza összesen több mint 66.000 kilométer és ebből, a már ténylegesen elkészült, kijelölt kerékpárút 45.000 kilométert tesz ki. Az útvonalak kijelölésénél fontos szempont volt, hogy biztonságos, lehetőség szerint a forgalomtól elzárt kerékpárúton haladjon, látnivalók, étkezési és szálláslehetőségek legyenek a nyomvonal közelében és nem utolsó sorban egy átlagos kerékpáros által is teljesíthető legyen a kijelölt út, útszakasz.

Fantasztikus, nem?! És mi ezen a hálózaton fogunk letekerni kb. 27.000 kilométert. Azért nem harmincezret, mert vannak olyan szakaszok ahol kénytelenek vagyunk különböző okok miatt eltérni az Eurovelotól. Ilyen lesz majd pl. Olaszország, de erről részletesen egy következő posztban.

Szóval az első szakaszról:

Budapestről indulunk 2012. április 15-én, majd az Eurovelo 6 nyomvonalát követve Szentendre, Visegrád, Esztergom, Komárom, Győr, Pozsony érintésével érjük el Bécs városát. 

Az Eurovelo 6 a franciaországi Nantes városából indul és a romániai Konstanzában ér véget a Fekete Tenger partján. Az útvonal a "Folyók Útja" elnevezést kapta a keresztségben, utalva ezzel arra, hogy a Loire-Rajna-Duna folyók mentén halad. A teljes hossza 4.448 km.

Itt rákanyarodunk az Eurovelo 9-re, majd Olomuc és Wroclaw érintésével megérkezünk Poznanba.

Az Eurovelo 9 a "Borostyán út" elnevezést viseli és a lengyelországi Gdanskból, a Balti-tenger partjától,  az Adriai-tenger partján található horvátországi Pulaba vezet 1.930 kilométer hosszan.

Poznanból az EV 7 következik egy rövid szakaszon a Berlin-Rostock vonalon.

Az Eurovelo 7, "A Nap útja", Európa legészakibb pontjától, a Nordkapptól, Máltáig tart és több mint 7.300 kilométert kell megtennünk, ha végig akarunk tekerni rajta.

Rostock után az EV 10, majd az EV 3 következik amin elérjük a Dánia északi csücskén található kikötő várost, Frederikshavn-t, ahol véget ér utunk első szakasza. Itt majd kompra szállunk és Norvégiába érkezve kezdődik meg a következő etap.

Az Eurovelo 10 a Balti-tenger körül kanyarog 7.980 kilométeren keresztül. Az EV 3 a "Zarándok út" névre hallgat, a norvégiai Trondheim-ből indul és a spanyolországi Santiago de Compostela-ban ér véget 5.122 kilométer után.

Az első szakaszon tehát 7 országot érintve, körülbelül 2000 kilométert kerekezünk és május 15 körül érkezünk meg, kb. 30 nap alatt teljesítjük a távot.

A bejegyzés trackback címe:

https://guku.blog.hu/api/trackback/id/tr283043981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása