Mivel nem sikerült nagyobb méretű visziklit beszereznünk, ezért kénytelenek vagyunk megtartani ezt a piros-fekete színűt, ami ugyan kicsi, de legalább van. Úgy határoztunk, hogy amíg nem készül el a méretre gyártott kutya-utánfutónk, addig ezzel próbáljuk a Kutyulót hozzászoktatni az utazáshoz. (Bele sem akarok gondolni, milyen pofát fog vágni Luca, amikor ugyancsak megpróbáljuk "belegyömöszölni" a visziklibe.)

A múlt héten részletesen vázoltuk Áronnak a ránk váró utat, majd ezt követően lementünk a Városligetbe, hogy közelebbről megismerkedjen a kerékpározás (és főleg a sebességváltás) tudományával. Mivel én hétvégére elutaztam, így csak a fiúk elmondása alapján tudom, hogy az elmúlt napokban nagyon sokat gyakoroltak – biztos így van, ha ők mondják. (:

Én vasárnap kerekeztem egy kicsit, amikor a nagyszüleimnél jártam látogatóban. Nagypapám ezeréves, nyekergő, kattogó, kontrafékes biciklijével (vagy ahogy ő mondaná: biciglijével) mentem egy kört, főleg az élmény kedvéért. Nagyival azon nosztalgiáztunk, milyen jó volt régen, amikor olyan sokat jártunk bicajjal kirándulni a környező erdők és mezők ösvényein. Hiányoznak ezek az idők.

Ma Balázs útnak indított még néhány szponzorkereső levélkét, hátha ránk mosolyog a szerencse. Bízzunk a legjobbakban, mint mindig. Holnap megint edzés, várhatóan munka után, bár lehet, hogy jobb volna reggel letudni. (Akkor állítólag nem lesz még túl meleg. Furcsa egy idő ez, néha jobban hasonlít az őszre, pedig még csak augusztus eleje van.)

Mindegy, kerékpározásra fel!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.